napidoktor.hu
Lépj be életed klikkjébe!

Életmód-tanácsadás cukorbetegeknek!

Azok a cukorbetegek, akik tanácsokat kapnak az életmódjuk megváltoztatásához, a többieknél eredményesebben kezelhetőek - állítja egy tanulmány.

A vizsgálatba harmincezer olyan diabéteszes beteget vontak be, akik alapbetegségük mellett magas koleszterinszinttel vagy -vérnyomással is küszködtek. A páciensek két éven keresztül kaptak tanácsokat a testmozgással és a fogyással kapcsolatban, majd sorsukat további hét éven át kísérték figyelemmel.

A tanácsadás következtében a résztvevők az átlagnál könnyebben tudták csökkenteni vércukor- és koleszterinszintjüket valamint a vérnyomásukat - áll a bostoni Birmingham Női Kórház kutatóinak jelentésében. Minél többször vett részt valaki a tanácsadáson, annál hamarabb érte el a kezelés során kitűzött célokat. A legalább havonta egyszer konzultáción átesett betegek átlagosan 3,9 hónap alatt érték el ezt a célt, szemben az ilyenben nem részesülők 13,5 hónapjával.

A tanulmány a Diabetes Care című folyóirat februári számában jelenik meg.

„Eredményeink bebizonyítják, hogy a rendszeres tanácsadás elengedhetetlen része a cukorbetegek kezelésének. Hamarabb sikerül elérni a kezelés céljait, ha folyamatosan biztatjuk a betegeket a rendszeres testmozgásra, emellett pedig információkkal látjuk el őket a helyes táplálkozás mikéntjéről” - vélekedett a kutatás vezetője, Dr. Alexander Turchin.

Sajnos az ilyen tanácsadás meglehetősen időigényes, ezért nem minden orvos tudja megvalósítani. A kutatók szerint a legjobb megoldás az lenne, ha ezt a feladatot az ápolók, a dietetikusok és az orvosasszisztensek vállalnák magukra.

Dátum: 2012.02.04. 10:00

Forrás: Medipress

 

Hozzászólások sorrendje:

db/lap

cukorbetegseg_kalkulator

vercukorszint_kalkulator